Ma olyan kis esős, egyhangú a kedvem, mint az időjárás. Megfordult a gondolatomban, mi is a szabadság?
korlátok nélküli élet?
azt csinálok amit akarok, vagy nem csinálom, amit nem akarok?
boldogabb vagyok-e, lennék-e, ha másként élnék?
hogyan élnék másképp?
és egyáltalán: az -e a szabad ember, aki nem tartozik sehová?
mert ha már tartozunk valahová, akkor alkalmazkodunk, már nem azt tesszük mindig amit szeretnénk! viszont ha olyan dolgokat teszünk meg, ami már nincs mindig kedvünkre, akkor korlátozzuk magunkat!
kérdés, hogy ezek között a korlátok között boldog vagyok-e vagy sem!
Ha azt mondom,gondolom: SZABADSÁG, akkor a madarak jutnak eszembe, de nem azok, amik rajban repülnek, hanem egy napsütéses, enyhe szellőben sikló, széttárt szárnyú madár. Egy madár....
Nézelődöm a neten, hogy milyen megfogalmazásokat találok szabadság-szabad akarat-ra....
Bemásolok ide néhányat.
A wikipédiában olvasom:
A szabad akarat nem jelenti azt, hogy bármit megtehetünk amihez kedvünk van: például senki sem dönthet úgy, hogy felugrik a Holdra majd vissza. Hanem azt jeleni, hogy egy személynek megvan rá a lehetősége, hogy egy adott helyzetben szabadon választhat két vagy több különböző alternatíva közül.
A cselekvés szabadsága nem azonos az akarat szabadságával: képzeljünk el egy bankrablót aki pisztolyt szegez a pénztáros fejéhez: a pénztáros választhat az élete vagy a pénz között. Ilyen esetben nem mondhatjuk, hogy a pénztáros szabad akaratából adta oda a pénzt (bár volt választási lehetősége).
szabadság: az embernek az a képessége, hogy tetteit saját akarata szerint irányítsa
KÉT FONTOS FOGALOM: KÜLSŐ ÉS BELSŐ SZABADSÁG
Az világosan látszik, hogy a külső szabadság egy sor rajtunk kívül álló tényezőtől is függ. Viszont fontos, hogy bár a döntés pillanatában a külső szabadság nem függ az ember adott pillanatbeli akaratától, azonban a külső szabadság függhet a korábbi döntésektől. Például egy társasjátékban a játékszabályok olyan korlátok, melyeket mi magunk hoztunk létre azáltal, hogy leültünk játszani és eldöntöttük, hogy szabályosan játszunk. Vagy azzal, hogy elmentünk egy tánctanfolyamra, azt okozza, hogy a bálon nem kell a sarokban álldogálnunk, így a bálon ez a determináló hatás már nincs jelen. Hasonlóan, az, hogy egy erkölcsi elvet figyelembe veszünk-e a döntésünkkor (azaz determináló(meghatározó, eleve elrendelt) tényezővé válik-e vagy sem), korábbi azon döntésünkből adódik, hogy az elvet magunkévá tettük-e vagy sem.
Beláthatjuk, hogy a külső szabadság, mely külső hatásokból, és saját korábbi döntésekből adódik, az adott pillanatban „kész helyzetet" teremt az akaratunk, döntésünk számára.
A belső szabadság megmutatja, mennyire tudjuk használni a szabadság képességét az adott helyzetben, a külső szabadság által meghatározott mozgástéren belül. Ez szorosan összekötődik a tisztánlátássalés az elfogadással.
Minél inkább szabad belsőleg az ember, annál inkább tisztában kell lennie helyzetével, korlátaival és lehetőségeivel. Ha ki akarja használni a körülmények adta „mozgásteret", tisztán kell látnia annak határait. Ha belsőleg kevésbé szabad valaki, akkor determináló tényezőket a valóságnál erősebbnek láthat, így a mozgásterét szűkebbnek véli, és nem vesz észre bizonyos döntési lehetőségeket. Vagy éppen alulértékel egy befolyásoló hatást, és az akarat nem képes tettben megmutatkozni. A belső szabadság tehát elválaszthatatlanul kötődik a valóság reális értékeléséhez. Ebben megismerésünk és öntudatunk van segítségünkre. Ha elfogadjuk hogy ezek léteznek, viszont korlátaik vannak, akkor a belső szabadság is mindig jelen lévő, de véges, változatos mértékű jellemző.
A másik, szorosan kapcsolódó dolog az elfogadás, az az állapot, mikor valaki a helyzetet mérlegelve a felismert korlátokba és lehetőségekbe „belenyugszik". Minél inkább elfogadja valaki a helyzetét, a reális döntési lehetőségeket, annál inkább képes azokat kihasználni, annál jobban szabad belsőleg.
az ember „gondolati szabadsága" és „cselekvésbeli szabadsága" élesen elválasztható, előbbi teljes, utóbbi korlátozott.
Maga a döntés pillanata az, ahol a hétköznapi tapasztalatok szerint észleljük szabadságunkat. Nehéz jobban megfogni a döntést, mint olyan állapotként, melyben az akarat és tett összekapcsolódik. Ennek viszont két fontos következménye van, a felelősség és az etikai jó-rossz léte.
Ha a döntésben az akarat és tett összekapcsolódik, akkor az ember a szabadság képességének gyakorlásával tettének elsődleges okává válik. Ez a döntés után létrejövő ok-okozati viszony a felelősség. Az ember akkor van felelőssége tudatában, ha tisztában van vele, hogy mindenféle külső tényezőn túl ő volt tettének elsődleges elindítója. Ezért a belső szabadság és a felelősség tudata szorosan összekapcsolódik.
A szabadság dialektikája
Korábbi, szabad döntések következményei hatással vannak a későbbi döntéseink közben fellépő determináló tényezőkre. Minden döntés hosszú távon lehetőségeket hoz létre és szüntet meg az alternatív döntésekhez képest. Ha nyolckor moziba megyek, már nem mehetek nyolckor színházba, viszont megnézhetem a filmet. A jelenben a múlt döntései már ugyanúgy külső körülményekként jelentkeznek, mint a tőlünk független hatások. Úgy tűnik, hogy a szabadság képességének gyakorlása determináló hatással van a későbbi döntéseinkre.
Ezt a pozitív irányban még nem tűnik ellentmondásnak. Vagyis nyilván azért megyek nyolckor a mozi elé, hogy lehetőségem legyen úgy dönteni, hogy bemegyek és megnézem a filmet. Vagyis egyik szabad döntésem lehetőséget nyit a másik szabad döntésem előtt, a szabadság képességével megteremtem a külső szabadságot az újabb döntés számára.
A negatív irányban már érdekesebb a helyzet. Azzal, hogy a mozi elé megyek, elvágom magam a színház lehetőségétől. Azaz nyolckor a mozi előtt már nem vagyok képes úgy dönteni, hogy a színdarabot fogom megnézni. Azzal, hogy élek a szabadság képességével, leszűkítem a későbbi szabad döntésem mozgásterét, külső szabadságomat! Átgondolva bármely döntésünket, hasonló eredményt kapunk. Azaz a szabadság képessége, azáltal hogy használjuk, önmaga mozgásterét szűkíti le!
Az ellentmondás még élesebben jelentkezik mondjuk egy ígéretnél. Ha megígérjük - és komolyan is gondoljuk - hogy tízkor ott leszünk a téren, bár ígéretünket szabadnak érezzük, ezzel rendkívül lecsökkentjük külső szabadságunkat, hiszen kizárjuk magunkat tízkor egy csomó más cselekvésből. Vagy vegyük a házasságkötést. A házastársat az ember szabadon választja, mégis rengeteg kötöttséget eredményez az „igen" kimondása, mely végső soron a külső szabadság csökkenésével jár, egy életen át!
Megállapításainkban feszülő paradoxont a belső szabadság segít feloldani. Az a kérdés, hogy „mennyire vagyunk szabadok?" ugyanis nem egyértelmű, vonatkozhat a külső és belső szabadságra is. Még ha a kérdést úgy módosítjuk is, hogy „mennyire vagyunk képesek élni a szabadság képességével?" akkor is fennáll ez a kettősség, hiszen a mozgástérre és annak kihasználása is vonatkozhat. Azonban ne feledjük el, hogy a szabadságunkkal a döntés pillanatábanélünk! Amikor a belső szabadság mutatja meg, hogy mennyire élünk a szabadságunkkal. Tegyük fel, hogy reálisan látjuk, hogy az ígéret megfoszt minket számottevő mozgástértől, ezt elfogadjuk, és mégis megígérjük, hogy elmegyünk a térre. Egy másik lehetőség, hogy nem látjuk tisztán vagy nem akarunk belenyugodni, hogy az esténkből mennyi lehetőséget szalasztunk el, és csak azt mondjuk, lehet, hogy ott leszünk, majd meglátjuk. Melyik esetben döntöttünk szabadabban? Képzeljük magunk elé a fél tízet. Kint szemerkél az eső, álmosak vagyunk, semmi kedvünk lemenni a térre. Az első esetben mégis el kell indulni, mivel ígéretet tettünk. A második esetben nagyobb a külső szabadságunk, megtehetjük, hogy inkább otthon maradunk. Mégis, belsőleg az első eset a szabadabb! Mert bár a korábbi döntéskor lényegében önként lemondtunk külső szabadságunk egy részéről, mégis képesek voltunk belevágni a döntésbe, kihasználni a mozgásteret, és ha az első döntésünk felelősségének tudatában vagyunk, annak belső szabadsága ott lesz a fél tízkori újabb döntéskor is, amikor ha nem is vidáman, de bosszankodás nélkül lemegyünk a térre. A szabadság első megközelítésben leszűkíti saját mozgásterét, de belsőleg nagyobb szabadságot eredményez, mint ellenkező esetben. A körülményeket reálisan mérlegelve és azokat elfogadva, ha a legjobbnak kívánkozó döntés a szabadság gyakorlásáról való szabad lemondással jár, nemhogy csökkenti, hanem növeli a belső szabadságot!
Ez egy nagyon hasznos olvasmány volt számomra ma.
